Hírek

Elérhetőségek

Kadarcsi csárda

Kadarcsi csárda

A csárda épülete az ún. Sóút mentén, a pesti-debreceni országút mellett állt és áll a mai napig. Debrecen városa 1761 őszén a Kadarcs vízfolyása mellett új csárdát állíttatott ideiglenesen egy földkunyhó és egy ugyanolyan építésű istálló formájában. A bormérés azonban olyan jól alakult már az első évben, hogy 1762-ben elrendelték egy agyagból verendő kocsmaház építését. Ennek eleinte Elepi, Kőudvari vendégfogadó, majd később Kadarcsi csárda lett a neve. Az 1840-es években felújított, „kiigazított” szép klasszicista épület az árendátor, azaz a bérlő szobáját, kamráit, a szabadkéményes konyhát, a borivó házat és a bormérő széket foglalta magában, illetve négy vendégszobát, melyeket a folyosóról fűtöttek.

Az épület különleges szépségét az oszlopos tornác adja, mely nyáron hűvös borozgató hely volt. Azon különleges csárdák közé tartozott ez a hely, ahol az út mellett a szekérnek lovastól való beállására alkalmas fedett helyet ún. állást is építettek 1845-ben. Ez a kispénzű utazók szálláshelyeként is szolgált. Természetes kelléke volt a csárdának a Hortobágy egyik jelképét adó gémes kút is.

A 90-es évek közepéik működő csárda sokáig gazdátlanul állt. „A történelem országútján” tematikus csárdaútvonal a Hortobágyon keresztül Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a hasonló csárdákkal együtt 2011-ben újították fel.

 

A Kadarcsi csárda csárdamúzeumként és információs pontként várja a sóúton érkezőket. Korhű berendezésével, szabadkémyényes konyhájával, az ivószoba kemencéjével, kármentőjével idézi azt a világot, amikor még szekérrel s gyalogszerrel rótták az utakat. Ugyanakkor kielégíti a ma emberének igényeit is tájékoztatást adva, frissítőt felszolgálva és mosdó lehetőséget biztosítva. A Kadarcsi csárda szekérállás tervei mellett fennmaradt a Kadarcsi fahíd terve is, ezek alapján épülhettek meg újra az egykor a csárda mellett álló építmények bemutatva az eredeti építészeti hármas egységét, amelyet a csárda, a szekérállás és a fahíd alkot.

 

Forrás: www.hortobagy.eu

Csatolmány(ok):